(Oláh János emlékére)
Kicsit több mint 30 éve történt. Egyetemista koromban lejártam dzsúdózni (de furcsa így leírni), a Közgáz judo szakosztályába. Nálunk az ELTE-n nem volt erre lehetőség, de szerencsére a tesi tanszékek elfogadták egymás igazolását. Akkoriban a közgáz szakosztály nem volt egy pénzes, elit egyesület. Sőt! A futottak még kategóriában indult. Olyan emberek jártak oda, akik szórakozásból, élvezetből sportoltak. A Géza, az Indián, a Pali, egy közgázos fiú, aki korábban birkózott és a tesi órák helyett járt inkább edzésekre, de neki nem emlékszem a nevére. A nevekkel mindig hadilábon álltam. Ha 8-10-en voltunk egy edzésen, akkor már megtöltöttük az alagsori, levegőtlen termet. Az edző Oláh János volt, ha most így utánaszámolok, negvenegy-két-három éves lehetett akkoriban. Nekem apafigurának tűnt, és azt hiszem kedvelt. Utólag visszagondolva, mindenkit kedvelt, szerette az embereket. Úgy láttuk ő sem a pénzért edzősködik, fekete vászoncipőjében teljesen belesimult a képbe.
Indultunk a másodosztályú csapatbajnokságon és jók voltunk. Harmadikok lettünk, majdnem feljutottunk az első osztályba, én hét meccsből hatot megnyertem. Jól esett és jólesett a dolog, ami egy judo versenyen a szó külön és egybeírt alakja szerint is tökéletesen írja le a helyzetet. A következő évben is elmentünk, és a verseny előtti este Palival sétálni indultunk. Ittunk egy-két felest és amikor este tíz körül visszamentünk a szállodába, találkoztunk az edzővel. Kérdezte merre jártunk, mi pedig elmondtuk. Hirtelen szomorú lett a nézése. Nem kiabált, nem veszekedett, de elkomorodott. Másnap nem ment olyan jól a verseny, mint egy évvel korábban. Vesztettem és nyertem, de nem ment annyira. Soha nem emlegette fel, hogy verseny előtti este elmentünk, és ha nem is ittunk sokat, de nem is pihentünk igazán. Szégyelltem magam akkor. Később is.
15-20 évvel később, amikor Remetén autóztam, arra kanyarodtam, amerre a házukat véltem. Gondoltam bocsánatot kérek, de nem ismertem meg a házat. Így hát bocsánatot kérek most. Amikor már neki is mindent megbocsátottak, remélem meghallja az én kérésemet is és elmosolyodik.
(2017)