Amikor Bence reggel bement a nagyszobába, valami furcsa volt. Nem tudta micsoda, de valami nem úgy volt, ahogy pár nappal azelőtt. Már nyolc éve volt arra, hogy minden zugot megismerjen a lakásban, és ő minden egyes percet alaposan kihasznált. Járt már a konyhaszekrények aljában, a wc mögött is átbújt egyszer, és az ágy alá még mindig befér, ha oldalra fordítja a fejét. Körülhordozta a tekintetét, de semmi különös nem tűnt fel neki. Az érzés ugyanakkor ott motoszkált a fejében. Valami nincs rendben. Feljebb emelte a fejét és behatolt a szülei szférájába. A kép a sohasem ismert nagyiról ugyanúgy lógott a falon. Eszébe jutott, hogy halottak napján mindig ki kellett mennie a szüleivel a temetőbe, pedig ő sohasem ismerte a nagyit. Aztán a családi ikon következett, kicsit porosan, de az szép volt. Még nagyapa vette a családnak, azóta ott lóg, csak az ezüstveret mattult meg egy kicsit. Jobbra a könyvespolcok, vagy 3-4000 könyv, amik anya szerint már idejétmúlt porfogó lomok, de apa ragaszkodik hozzájuk. Azt mondja, neki ezek teszik otthonná a lakást. Nagyon ritkán nyitja már ki a könyveket, mert jobbára a Kindle-jét használja, úgyhogy lehet, hogy anyának igaza van, de… Megállt a tekintete, és visszavándorolt az előző polcra. Ott volt. Egy színes gyerekkönyv gerince, amit eddig még nem látott. Odatolt egy széket a polc elé és addig pipiskedett lábujjhegyre állva, amíg levadászta a könyvet. Kényelmesen elhelyezkedett a kályha előtt és fél óra leforgása alatt végigolvasta. Nem sok szöveg volt benne, de tele volt tűzoltós képekkel, sőt egy kihúzható papírlétra is volt a középső lapon. Bevitte a szobájába és eligazgatta a polca mellett, ahogy apától látta.
Vagy két hétig nem történt semmi különös, de aztán nem kellett suliba mennie, mert nagyon ment a hasa. Nem volt kellemes. Egész éjjel a wc-n üldögélt, aztán reggelig anya simogatta a hasát, később meg átjött nagyapa, hogy vigyázzon rá. Szerencsére kutya baja sem volt már, de anya azt mondta maradjon csak otthon, és ő nem ellenkezett. Jó volt nagypapával. Sokat mesélt neki, mindig volt ideje kártyázni és úgy vette észre nem szeret nyerni. Ő ellenben szeretett. Nagypapa Bence 1:3 állt az asztalon hagyott kártyapakli mellett. Amikor a délutáni szundi után bement a nagyszobába, megint elkapta az a furcsa – valami nincs a helyén – érzés. A könyvespolc felé fordulva ismét megtalálta a zavar forrását. Még egy gyerekkönyv. Felmászott, de fanyalogva visszatette, mert rózsaszín lapjai voltak, és egy kis hercegnő volt a címlapon. Bele sem olvasott, csak feltette oda, ahonnan levette, a harmadik polcra. Nagyon szűken volt csak hely, ki kellett venni két könyvet, hogy rendesen vissza tudja tenni a hercegnőset. Persze kivenni mindig könnyebb, aztán a könyvek összezárnak és elfoglalják a helyet – duzzogott magában. Gyorsan elolvasta a két régi könyv címét. Nem ismerte őket. Az egyikre az volt ráírva Love story, a másikon meg egy idegen név volt, Anna Karenina. Alaposabban végignézte a polcokat, és talált két helyet. Egyet a második polcon, egyet pedig a harmadikon. Sietett vissza nagypapához és a további életre halálra szóló kártyapartik alatt el is feledkezett az egészről.
Vasárnap nagyon jó. Addig lehet aludni, ameddig csak akar. Nem csöng a vekker és anya sem kezd el reggel hatkor zörögni. Amikor hunyorogva kitámolygott a nappaliba, hirtelen hasított a szemébe a rózsaszín melletti sötétkék csík. Gyakorlottan vette le a vulkánokról szóló gyerekkönyvet a hercegnős mellől és beszaladt vele apához, a hálószobába. Miért dugtátok ezt a nagyszobába? Ennek nálam a helye. Kérdezte Bence, de apa csak furcsán nézett rá. Nekünk nincs ilyen könyvünk. Várj csak, megkérdezem anyát is. Megkérdezte, de ő sem emlékezett rá. Biztos kaptad valamelyik osztálytársadtól, csak elfelejtetted, mondták neki, de ez nem nyugtatta meg. Mind az 56, most már 57 könyvét ismerte és tudta, hogy hol vannak. Sőt arra is megesküdött volna, hogy ez a könyv nem volt még a polcon, amikor nagypapával volt itthon. Visszament a polchoz, és alaposabban megnézte magának. Kivette a gyerekkönyvek melletti két könyvet és bevitte apához. Ezeknek nem értem a címét. Mik ezek, – kérdezte? Ezek még nem neked valók. Majd ha nagyobb leszel. Az egyik a Love story, egy szomorú modern szerelmes történet. A másik az Anna Karenina. Régebbi orosz romantikus, az se túl vidám. De szépek, és tele vannak szerelemmel, érzelmekkel. Majd ha 14-18 éves leszel, akkor olvasd el őket – tanácsolta apa. Vannak még ilyen szerelmes könyvek itthon? Persze, rengeteg. A Vörös és fekete, a Rómeó és Júlia, az Értelem és érzelem, a Jane Eyre, A lovakat lelövik, ugye?, az Édes Anna, a Liliom, a Veszedelmes viszonyok, mondtam, rengeteg. Az emberek szeretnek a szerelemről olvasni, az írók pedig szeretnek a szerelemről írni. Hogy is hívják azt az osztálytársadat? Tudod, azt a kislányt, aki meghívott a szülinapi bulijára! Anna, vagy Hanna? Hanna, csúszott ki Bence száján hirtelen, miközben érezte, hogy elpirul, úgyhogy elfordult egy kicsit. De aztán megperdült, mert eszébe jutott egy fontos dolog, amit már korábban meg akart kérdezni. Mond, átrendezted a könyveket a polcon? Nem, dehogy, nyugtatta meg az apja. Már hónapok óta nem nyúltam a könyvespolchoz. Tudod, mióta megvan a könyvolvasóm inkább azt használom. Feltöltöttem rá kétszáz könyvet, és még mindig rengeteg hely van rajta. Megmutassam? Hagyd, ismerem, mondta Bence, miközben a két könyvvel a kezében visszaszaladt a nappaliba. Betette őket egymás mellé, a hercegnős könyvhöz, és megkereste a helyet, ahonnan a legelső tűzoltós könyvet kivette. Igen. Az egyik szomszédja a Rómeó és Júlia volt, amit apa is említett és ugyanattól a kimondhatatlan Shakespeare nevű írótól a másik szomszéd a Sok hűhó semmiért. A címlapon fiatal lányok és férfiak voltak. Visszatette, és most már ő keresett tovább. Egymás mellé rakta szépen párokba rendezve azokat a könyveket, amiket apa felsorolt. Két hét múlva újabb két gyerekkönyvet vitt be a szobájába, és nagyon elégedett volt magával.
Apa sem vette észre, hogy a könyvolvasójában a memória egy kicsit átrendeződött és 1,2 Mb-tal csökkent a szabad memória. Az nagyjából két gyerekkönyv mérete.
(2016)